A pontyhorgászat egyik kedvelt technikája a behordással, behúzással történő horgászat. A nagy távolságok meghorgászása más módszerrel szinte megoldhatatlan feladat. 140-150 méter feletti dobásokat kivitelezni már nem egyszerű feladat, és még nem beszéltünk a dobás pontosságáról.
A Fókuszban a horgászat című műsor bemutatója megtekinthető a galériában!
A Heves-megyei Nagyrédei-víztározón mi is a behordásos technikát választottuk, annak ellenére, hogy a 140-150 méterre lévő nádfal még éppen dobáshatáron volt, a 3,25 lb tesztgörbéjű Manta XTR-50 botokkal. Sajnos a megfelelő pontosságú horgászathoz itt a dobás nem volt megfelelő, ugyanis a szinte végig iszapos fenéken, néhány keményebb foltot is találtunk, melyet szerettünk volna minél pontosabban meghorgászni. Ebben a helyzetben a legjobb megoldás a csónakkal történő etetés, és a végszerelékek behúzása volt.
A 22 hektár vízfelületű Nagyrédei-tó sűrű, benyúló nádasokkal, part menti bedőlt fákkal, illetve változatos, iszapos mederfenékkel rendelkezik. A horgászhelyünkkel szemben lévő nádfal mellett, a nyílt víz és a jobb oldalt elhelyezkedő öböl is a “tervben” szerepelt. A behúzásnál figyelnünk kell arra, hogy minden esetben feszese tartsuk a zsinórt, hogy a legkisebb hasa keletkezzen. A szerelékek behúzását társunkkal, de akár egyedül is elvégezhetjük. Az előbbi esetben a parton álló horgásztársunk kezeli a “lényeget”, ugyanis ő figyel arra, hogy megfelelően adagolja a zsinórt, a felkapókar átváltásával. A kiszemelt helyre érve, társunknak meg kell feszítenünk a zsinórt, (ezzel eltüntetve a zsinór hasát) majd ismét átváltva a felkapókart, engedni a megfelelő mennyiséget. Ekkor a vízben lévő horgász szinte tökéletes pontossággal leengedheti a szereléket. Egy jelzéssel a part felé, a kinn lévő társunk néhány méter zsinórt feltekerve leteheti a botot a bottartónkra.
Amennyiben egyedül végezzük el a behúzást, célszerű csónakmotort használnunk (az előbbi esetben evezőkkel is megoldható), ugyanis mindamellett, hogy irányítanunk kell a csónakunkat, a zsinór feszességére is ügyelnünk kell. A dobra ráfogva (akár egy ujjal) a feszített zsinóradagolás egyszerűen megoldható. A vízparton egyébként még a mai napig látni néhány sporttársat, aki a nyeletőfék kiengedésével adagolja a zsinórt. Ez sajnos olyan mértékben csavarja a zsinórt, hogy 10-15 behúzást követően, akár egy kisebb hal fárasztása alatt is elfáradhat a zsinór.
A délelőtti órák csendesen teltek, a még szemerkélő esőben néhány ponty azonban megmutatta magát a nádfal környékén. A szerelékeink behúzását követő első órában már megérkezett egy Nagyrédei pocakos ponty, és a maga 8-9 kg-os súlyával jó kezdésnek bizonyult. Ezt követően a nádközeli részekről számos kisebb-nagyobb példányt tereltünk szákba. A 20 mm-es bojlikkal történő etetéssel már a kezdésnél próbáltuk az esetleg odaérkező, mohóbb kispontyokat kikerülni, ami tulajdonképpen sikerült is, ugyanis mindössze 2-3 darab 5 kg alatti példányt szákoltunk.
Az éjszakánk sem telt eseménytelenül, folytatódott a Nagyrédei haláradat. Rengeteg harcias ponty tisztelt meg bennünket, és okozott kellemes perceket. Szinte kivétel nélkül mindegyik kifogott ponty egészséges volt, sőt a legtöbb példány szája ezelőtt még nem látott horgot!
A Nagyrédei-tavon a nagy területű etetés mellett, a PVA segédeszközökkel, egészen pontosan a PVA hálóval történő etetéssel is tettünk néhány kísérletet. Kíváncsiak voltunk arra, hogy miként reagálnak a halak a nyílt vízen és a nádfal előtt elhelyezett “csalogató csomagokra”. Ez a kérdés azért volt érdekes, mert a nagyobb területen történt etetés (bojlival, pellettel és aprómagvakkal) elsősorban a 6-8 kg-os példányok figyelmét keltette fel, és tökéletesen megfigyelhető volt a periodikus táplálkozás. A kapások rövid időn keresztül egymást érték, majd minden esetben 1,5-2 óra csend következett. Ezután pedig ismét 3-4 kapás néhány percen belül.
A PVA hálóba félbetört, felezett és aprított bojlit helyeztünk, minden esetben abból az ízből, ami a horog mellett is csábítóan kínálta magát. a csomagokat próbáltuk olyan távolságokban elhelyezni, hogy a pontyok mindenképpen rövid időn belül rátaláljanak, és választ kapjunk arra a kérdésre, hogy egy-egy pontycsapat tartózkodott a nagy területű etetéseken, vagy a pontyok folyamatosan keresik a táplálékot (azaz kevés-e a természetes táplálék a vízben), függetlenül az etetés helyétől.
A vízben egyébként rengeteg csigaféle találhat, ami alapvetően jó táplálékbázis az itteni halaknak, viszont a tóban élő halmennyiség sem mondható csekélynek, sőt…
Rövid időn belül kapásunk volt az egyik boton, majd a fárasztás végeztével, szinte másodpercre pontosan már érkezett a következő ponty. Szinte hihetetlen volt, hogy mindkettőnk botjai rövid időn belül elsültek. Néhány nagyobb 9-10 kg körüli példányt is sikeresen fárasztottunk ki, ami a nem mindennapi halállomány döntő többségének átlagsúlya.
Szinte az egész napunk kapásokkal telt, ami sajnos a 150-16 méteres távolságra történő behúzásoknak köszönhetően, a csónakmotorunkat hajtó akkumulátort sem kímélte. Persze figyeltünk arra, hogy takarékoskodjunk az energiával, ezért egy-egy behúzás alkalmával két bot is a helyére került. Ez a művelet persze egyedül kivitelezhetetlen, bár ha egymáshoz közel helyezzük el a végszerelékeket, nagyobb körültekintéssel megoldható. A csalik egymástól akár 80-100 méteres távolságba is kerültek, így egymást segítve vittük be a szerelékeket, mégpedig oly módon, hogy az egyik bot felcsalizva került a csónakba, míg a másikat kintről tartottuk egymásnak, a felkapókart átváltva, minél feszesebben tartva a zsinórt.
Abba a hibába viszont ne essünk, hogy a nyeletőfék vagy a fék kinyitásával adagoljuk a zsinórt, ugyanis ez jelentősen csavarja zsinórunkat (egyben drasztikusan csökkenti teherbírását), ami akár szakítással is járhat egy komolyabb fárasztás során. Miután ismételten a helyükre kerültek a csalik (süllyedő és hóember változatban is), a nap is lassacskán nyugovóra tért. Az éjszakánk csendesen telt, de azért két szép pontyot szákba tereltünk. Mindkettő példány a nádfal előtt vette fel a horog mellett felkínált bojlikat, a nyílt vízen elhelyezett csalik azonban mélyen hallgattak. A napsugarak megjelenésével egy időben, a nyílt vízi játékszereink segítségével voltak kellemes élményeink.
Mindössze 45 perc lefogása alatt 4 szép pontyot szákoltunk meg, 8 kg-os átlagsúlyban. Mindeközben a nádfalra helyezett szerelékek hallgattak, de bíztunk abban, hogy innen még érkezik egy-két harcias ponty. Néhány órán belül (már a pakoláshoz készülődtünk) ez a hely is jelt adott, mégpedig egy egészséges tükrös személyében. Visszakanyarodva a kérdéshez, egyértelművé vált, hogy a pontyok folyamatosan keresik a táplálékot, és a PVA csomagok is tökéletesen elegendőek ahhoz, hogy felkeltsük a figyelmüket. A Nagyrádei-tavon egészséges pontyoknak örülhettünk, és a gyönyörű környezet már csak hab volt a tortán…