I. Carp Classic Nagyréde 2012
2012.10.04.
Véget ért az I. Carp Classic Nagyréde. A 15 csapat 645 kg halat fogott 8,45 kg átlagsúllyal. A dobogó legfelső fokán már nem történt változás, a Kukta Carp Team fölényesen megnyerte a kupát. A második helyre azonban feljött a Carpaholix.hu csapata és harmadik lett a Szőke - MAX Carp Team.
Átadásra került egy számunkra igen fontos díj is, amit állandó partnerünk az ABK vezetett be. A díj teljes mértékben egyezik a tó alap filozófiájával és horgászathoz, illetve C&R szemlélethez való hozzáállással. A koszorút, a halakkal legetikusabban bánó, illetve a horgászathoz leginkább alázattal viszonyuló horgászok kapták meg. A megtisztelő díjat Szőkéné Hulin Erika és Bálint Csaba vehette át.
Gratulálunk a Versenyzőknek!
Találkozunk jövőre!
100.óra - Végeredmény
A csapatok
A győztes csapatok
I. helyezett: Kukta Carp Team
II. helyezett: Carpaholix.hu
III. helyezett: Szőke Max Carp Team
ABK Catch & Release Díj: Szőkéné Hulin Erika, Bálint Csaba
2012.10.03.
A verseny végéhez közeledve elég komoly változások zajlottak le az éjszaka folyamán. A Kukta Carp teamhez az este folyamán soron kívüli mérlegelésre kellett menni, hiszen az összes zsákja megtelt 7 kg feletti ponttyal. Estére 9 db. mérhető halat sikerült fogniuk, ezzel igen jelentős előnyre tettek szert, és a vezetést is átvették. Az éjszakai vihar úgy látszik pozitív ahtást gyakorolt a halak étvágyára, hiszen az összfogás már át is lépte a fél tonnát. Az első helyen álló csapat példája is jól mutatja, hogy akár egyetlen éjszaka is elég, hogy megfordítsa valaki a verseny helyzetét, és azt is, hogy semmi sincs lefújva az végső dudaszó elhangzásáig. A versenyzők készülődnek az utolsó éjszakára, és megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni a helyzetükből.
78.óra
Naplemente
Crazy Baits Team
Mizse Carp Team
Carp Friend Baits
Tf Gear Dt Blumencarp Team
2012.10.02.
A verseny felénél már kialakulóban van az élmezőny, de még mindig csak néhány hal választja el őket a többi csapattól. Talán a hidegfrontnak köszönhetően, a halak étvágya kezd megjönni, amit a megduplázódott fogások is mutatnak. Számos helyen több mint 100 kg megfogott halról számoltak be, amik csak éppen elmaradtak a 7 kg-tól. Az estére megérkezett a vihar is, így nemcsak a halak, de az időjárás is próbárateszi a versenyzőket.
55. óra
Fogás közben
Szőke Max Carp Team
Monster Carp Nagyréde
Murmuczok Carp Team
MK Baits Nagy Kapos CT
Remény-hal Carp Team
2012.10.01.
Eltelt egy nap, és született már pár szebb fogás is, azonban egyenlőre még semmi sincs eldőlve. Nem tudott igazán elhúzni egy csapat sem, és minden egyes méreten felüli hal fontos szerepet játszhat a végjátékban. Sok csapatnál szépen jönnek a fogások, azonban nem minden hal lépi át a mérethatárt. Van aki inkább megpróbálja leszelektálni a pontyokat, és van olyan csapat is, aki megpróbál minél több halat fogni. Ilyen például az élen járó Carpaholix.hu is, akik több mint 20 halat szákoltak már meg. Meglátjuk melyik taktika lesz a sikeresebb a végére.
32.óra
Csapatok
Tf Gear Dt Blumencarp Team
Hal-Ászok Team
Kukta Carp Team
Nagy Ho-Ho Carp Team
Carpaholix.hu
2012.09.30. Megnyitó - Sorsolás
Kezdetét vette az I. Carp Classic Nagyréde, ahol a versenyzők izgatottán várták a helyek sorsolását. Az ízletes gulyás után ez meg is történt, és a csapatok elkezdték latolgatni az esélyeiket a kihúzott horgászállásokról. A dudaszó után már pár órával meg is érkezett az első jelentkező, ami éppen 1 dkg-al maradt el az értékelhető súlyhatártól. A csapatok nagy erőfeszítéssel készültek az éjszakára, és bizakodtak, hogy a taktikájuk meghozza majd a sikert reggelre.
Megnyitó
Díjak
Welcome pálinka
Készül az ebéd
Sorsolás
Nagyrédei borok
Helyhúzás
A sorsolás eredménye
Első hal (Szőke Max Carp Team)
100 óra tiszta horgászidő!
7 kg-os súlykorlát!
A verseny helyszíne:
Heves megye, Nagyrédei Horgásztó
A verseny fő támogatója:
További támogatók:
Feltöltés folyamatosan...
Támogatói szerepléssel kapcsolatban kérjük telefonon érdeklődjenek.

Általános információk
Időpont: 2012. szeptember 30. – október 04. (100 óra)
Nevezési díj: 48.000 Ft / csapat
Díjazás:
I. helyezett: 150 000 Ft értékű tárgynyeremény + Kupa
II. helyezett: 100 000 Ft értékű tárgynyeremény + Kupa
III. helyezett: 50 000 Ft értékű tárgynyeremény + Kupa
Legnagyobb hal: 30 000 Ft értékű tárgynyeremény + Kupa
Jelentkezési határidő: 2012. július 31.
A versenyen az első 16 befizető csapat jogosult indulni. A nagy érdeklődésre, és a túljelentkezésre való tekintettel a jelentkezéseket a teljes nevezési díj befizetési sorrendjében regisztráljuk.
Jelentkezés: Tel.: +36 30 99 4444 9 / info@nagyredeihorgaszto.hu

A verseny a tavon általánosan érvényben lévő horgászrendre alapul (Elolvasható a tó honlapján, az információk menüpontban)!
A versenybe kizárólag a 7 kg-ot meghaladó ponty számít bele!
Csalizni és etetni korlátlanul lehet bármivel!
A csónakból történő radarozás, bójázás, etetés, behordás, fárasztás, illetve etetőhajó használata engedélyezett!
A horgásztó 13 db. csónakot tud biztosítani (díjmentesen). Kérjük, aki tud, hozzon magával csónakot, és jelezze a szervezőség felé!

Versenyszabályzat
A versenyen 16 csapat indulhat, a csapatok 2 főből + 1 segítőből állhatnak!
Gyülekező / Ebéd / Sorsolás: 2012. szeptember 30. 09.00 óra (11.00 óra verseny kezdete)
Verseny vége: 2012. október 04. 15.00 óra (16.00 óra eredményhirdetés)
Sorsolás: A csapatok nevezési sorrendben húzzák ki a horgászhelyeiket!
A helyeket 11.00-kor lehet elfoglalni, és egyből meglehet kezdeni a horgászatot!
Az autók a verseny idejére a horgászhelyen maradhatnak, ebben az esetben azonban a horgászállást nem hagyhatják el a verseny végéig!
A horgászhelyeken, a versenyzők autóin kívül semmilyen gépjármű nem tartózkodhat!
A segítő az aktív horgászbotokhoz nem nyúlhat, sem fárasztás, sem dobás végett!
Horgászni csapatonként 4 db bottal lehet!
Horgászbotonként egy horog használata engedélyezett!
Egy csapat maximum 2 db bóját használhat!
Minden nemű fonott zsinór használata tilos (Kivéve horogelőke, leadcore)!
A hal kifogása érvényesnek számít akkor is, ha véletlenül a száján kívül akad be a horog!
Halfogás esetén a kifogott halat a mérlegelésig sértetlenül kell tárolni, majd a mérlegelés, és fotózás után vissza kell engedni!

Kötelező eszközök: 2 db pontymatrac (jó minőségű), 2 db minimum 90x90 cm-es, sűrű szövésű merítőháló (bojlis merítő), sebfertőtlenítő!
Csapatonként minimum 6 db. pontyzsák kötelező (Ajánlott a több darab)!
Egy pontyzsákban kizárólag egy db hal tárolható!
A megtelt pontyzsákok esetén azonnali mérlegelést kell kérni!
Minden 14 kg-ot meghaladó hal fogását a versenybizottságnak azonnal jelezni kell!
A halakat kötelező megfelelő vízmélységben tárolni!
Mérlegelés, fotózás alatt a halakat folyamatosan locsolni kell!
Fotózás során ügyelni kell arra, hogy a hal ne sérüljön!
Ha a kifogott hal elpusztul, nem számit bele a versenybe!
A verseny lefújása előtt megakasztott hal beleszámít a versenybe akkor is, ha a fárasztás a dudaszó (hangjelzés) után fejeződik be!

A csónakot mindenki saját felelősségére használhatja az országos és uniós vízi közlekedés szabályainak betartásával!
A horgásztó területén és környékén bekövetkezett balesetekért, károkért felelősséget nem vállalunk!
A versenyre való nevezés a versenyszabályzat és a tó horgászrendjének automatikus elfogadását jelenti!
Óvás: 30.000.- Ft ellenében tehető, melyet követően a döntést a versenybíróság saját hatáskörébe rendeli!
Minden további kérdésben a tó horgászrendje az irányadó!

Mérlegelés szabályai
-Mérlegelés általános esetben naponta két alkalommal történik.
- Soron kívüli mérlegelést lehet kérni akkor is, ha a rendelkezésre álló pontyzsákok megteltek.
- A versenyen csak pontyok kerülnek értékelésre, 7 kg-os súlykorlátozással.
- A mérlegelésnél jelen kell lennie: 1 fő csapattagnak, a mérlegelőnek, illetve a szomszéd csapat egy tagjának vagy egy versenyszervezőnek.
- A fogás adatai felkerülnek a versenyző csapat fogási lapjára, melyet aláírásával hitelesít a kifogó csapatból egy versenyző, illetve a szomszéd csapat egy tagja vagy egy versenyszervező.
- Két mérőlapja van minden csapatnak. Az egyik példány a szervezőknél (mérlegelőnél), míg a másik példány a csapatoknál van.
- Ha a mérési folyamat befejeződött, és a halakat már visszabocsátották a vízbe, valamint aláírták a papírokat, a méréssel kapcsolatban már nem lehet panaszt emelni. Mind a mérlegelőnek, mind a csapattagoknak ellenőrizniük kell, hogy minden lemért hal mindkét mérlegelő lapra felvezetésre került-e. A csupán egyik lapon szereplő vitatott hal nem vehető figyelembe a végső összeszámolásnál. Csak azokat lehet számításba venni, melyek mindkét lapon szerepelnek.
- A verseny állásáról naprakészen minden csapat egy táblázatból értesül, ami naponta kerül kiosztásra.
- A fogott összsúly (összes kilogramm) alapján történik a végső sorrend felállítása.
- Azonos súlyok esetén a legnagyobb súlyú hal megfogásával bíró párost illeti az elsőbbség. Ha még mindig fennáll a holtverseny, akkor az elsőbbség azt a csapatot illeti, akinél nagyobb a fogások átlagsúlya (összes súly/fogások száma).
- Bármilyen más jellegű probléma, kérdés felmerülése esetén a szervezők a helyszínen döntenek.

Szankciók
- Versenyből való kizárással jár:
- A szándékosan megcsonkított vagy sértett hal;
- a gondatlanságból megcsonkított vagy sérülő hal;
- a halakkal való kulturálatlan bánásmód;
- a nem megengedett eszközök használata;
- a csalás.
- Kizárás jár a késésért (a nevező csapat a verseny kezdetére nem érkezik meg).
- Minden figyelmeztetés 15 kg hal levonásával jár az eredményekből:
- Figyelmeztetés jár azért, ha bárki más a csapattagokon kívül etet, vagy fáraszt.
- Figyelmeztetés jár, ha a csapatok engedély nélkül külső segítséget vesznek igénybe, valamint a verseny kezdetét jelző hangjelzés előtt etetni és horgászni kezdenek.
- Figyelmeztetés jár, ha a csapattagok valamelyike horgászhoz nem méltóan viselkedik, és a halakat nem megfelelően tárolják.
- Figyelmeztetés jár nagy mennyiségű alkoholfogyasztásért! Az erről szóló döntést a szervezők saját hatáskörükbe rendelik.
- A szervezők rendelkeznek azon joggal mind a versenyek ideje alatt, mind az eredményhirdetés idején, hogy szankciókat szabjon ki horgászokra, csapatokra vagy segítőkre, ha azok szabálysértést követnek el.
- Minden, a szabályokban nem leírt, nem szabályozott kérdésben a versenyszervezők állásfoglalásai az irányadóak.