Randevú a süllőkkel

Ha vannak gömbölyűre sikeredett villámportyák, akkor a minapi, nagyrédei horgász kirándulásom biztos annak számíthat. Rekkenő melegben, napközben, pergetve jó süllőket fogni mindenképpen öröm, de ha más hal, meglepetésként harcsa is beesik a napsütésben, akkor már tényleg gömbölyű a dolog.

Hogy az elején kezdjem Gál Tomi barátom hívott fel, és hívott is meg egyúttal, mert néha, néha horgászunk együtt. A legutóbbi kettő peca rendhagyó volt Tamással. Az egyik pergetést egy napsütéses, februári alkalommal a sárosra zavarosodott, víz hiúsította meg. Előtte pedig, egy nyári napon orkán erejű szélbe futottunk bele, esélyünk sem volt a viharban vízre szállni. Ehhez képest a mostani kánikula nem is tűnt akadálynak. A helyzetünket az is könnyítette, hogy Tomi nem csak szereti, nagyon jól ismeri is a tavat. Megérkezésem után hamarosan kicsónakáztunk a jónak remélt helyre, nem sokára suhantak is a pergető pálcák. És következtek a boldog pillanatok. Mint a mesében, úgy történt a dolog, talán tíz perc keresődés után a plasztik csalimra rárontott az első, szerintem három kiló körüli süllő. Tamás örömmel fotózott is az első halammal.

Nehogy azt gondold véletlen, meglátod, fogsz majd még – vélekedett örömmel a horgász, és bizony igaza is lett. Rövid bottal, kicsi orsómmal, vékony zsinórommal nagyszerűen érzékeltem mindent, néhány dobás után a következő kapást is. Ezt a halat színes gumihallal fogtam, a másikat fehér, korongfarkú gumihernyóval. Esznek ezek mindent, ami jó mozgású – mondtam magabiztosan Tominak és a furcsa formájú gumikat is a kapocsba akasztottam. Barátom azonnal észrevette, hogy a beorsózás közben botspiccel sokat dobálgatom felfelé a plasztikot. Nem kérdezte miért, mert megfogtam ismét egy süllőt, igazolódni látszott, hogy jól működik a hullajtgatott plasztik. Ez a hal is nagyon szép volt, a finom felszerelésen nagyon keményen küzdött. Tamás mosolygott, fotózott, és láthatóan örült, hogy dacára a harminchat foknak, kapásra bírom a királyi rablóhalat. Kicsivel később fogtam még egy kisebbet, majd kértem, hogy menjünk ismét a partra, az árnyékba, hisz látjuk, tudjuk, itt vannak és becsaphatóak is a süllők. Barátom szívesen engedelmeskedett, és máris beiktattunk egy kis pihenőt.

Nagyon jól elvoltunk a kellemesnek számító, bár harminc fok feletti, árnyas parton. Jót beszélgettünk a halakról, majd hamarosan nekiálltunk a csalihalfogásnak. Éjszaka harcsára gondoltunk horgászni, és ezért néhány optimális méretű keszegfélét szerettünk volna fogni. A felszerelésünk könnyed, érzékenyre súlyozott úszós összeállítás volt, de mégsem akart összejönni a csalik begyűjtése. Előbb én fogtam egy hatalmas kárászt, később Tamás túlságosan kicsi keszegekkel folytatta a sort. Sebaj, én úgy is fáradt vagyok, majd inkább alszom egyet a jó levegőn – summáztam az ügyet. Végül is a hosszas csalizás ellenére sem sikerült szép csalikat fogni. Viszont elszállt az időnk, lassan az alkony közeledett. Még egy kicsit pergetni is szerettünk volna, hát visszacsónakáztunk a tó hátára. Javaslatomra, – mert mintha egyértelmű rablást láttam volna – most egy kissé odébb böktük le a karót. Az első, szép tüskéshátúra most sem kellett sokat várnunk, Olyat koppantott a fehér gumihalamra, hogy csakúgy pendült. Ez után a kis bot hajladozott rendesen, az orsó féke is meg-megszólalt, de a süllő közben már fáradt. Nem sokára beemelhettem a csónakba. Horogszabadítás után azonban tüstént vissza is engedtük, a nagy melegben a süllők különösen érzékenyek. Talán tíz perc múlva jött a következő halam, de ő már az akasztás után nagyon furcsán kezdett viselkedni. Te Tamás, ilyen erős süllő nincsen, nagyon húz, ez nem lehet tüskéshátú – kezdtem az aggódást. Közben a hal valóban csak rótta a köreit és egyre harcsásabban viselkedett. Hamarosan ki is mondtam, hogy bajszi lesz a koma, és egy-két perccel később mindez bizonyosodott is. Sőt a gyors fényképezés és az elengedés után ismétlődött a meglepő fogás. Egy kőkemény ütés után egy újabb, de most meglehetősen gyerekecske harcsa küzdött a zsinór végén. Ilyen pergetést – sóhajtottam boldogan és hálásan Tomi felé, és ezzel le is tettem a botot. Közeledett a sötét, ideje volt a part felé vennünk az irányt.

Még a parton is alig hittem az izgalmas történteket, elégedetten nyúltam el a fák alatti ágyon. Később a fejlámpánk fényénél megvacsoráztunk, közben persze füleltünk, hogy Tamás bevetett csalijainak irányából nem üzennek e rablásukkal a harcsák. A két boton lévő jelzők éppúgy hallgattak, mint a harcsák, csak a békáktól és a vadaktól volt hangos a part. Nem sokára éjfélre járt az idő. Szinte jól esett, hogy nem kell éberen a botjaim mögött kucorognom. Hamarosan el is nyomott az álom, és a hajnali szúnyog muzsikáig mélyen aludtam is. A kis vérszívók azonban, akárcsak barátomat, engem is leparancsoltak a kényelmes ágyról. Nem baj, lassan mehetünk egy kicsit pergetni, kíváncsi vagyok, esznek e hajnalban is? – gondolkodott hangosan Tomi. Valóban, a haza indulásom előtt, még volt egy kis időnk a halakra, így szívesen ugrottam a feladatra. Egy negyed óra múlva már horgásztunk is, reppentek a különféle gumik. A barátomnak nagyon nehezen ment még a horgászat, még nem teljesen gyógyult, operált ujja, fájdalmasan reagált a pergetésre. Nekem viszont nagyon élt a kisméretű pálcám, érzékenyen közvetítette a finom kapásokat is. A tízes zsinóron, mintha a kezemre ütöttek volna a süllők. Hamarosan ismét sikerült fogni és gyorsan fotózni is.

Ránéztünk az időre, szaladtak a hajnali percek, eloldottuk a csónakot és egy újabb, immár az utolsó helyen, pergettünk még egy kicsit. Itt az első dobásra jött az egyik legnagyobb, neki valamitől egy picit vérzett a farka. Én változatlanul fel és le is vezetgettem a plasztikokat, éreztem, hogy most valamiért különösen szeretik a süllők a hulló csalikat támadni. Sok féle gumit kipróbáltam, ha valamelyikkel fogtam, vagy kapásom volt rá, máris másikra cseréltem. Így versenyeztettem egymással a különféle darabokat. A sárga és a fehér szín tűnt a fogósnak, az is fontosnak látszott, hogy minden halat fogó gumi lötyögősen, jól mozgott. Egy megtolós kapás akadt meg csupán, míg a jó kis koppintós, ütős támadások, szinte mind süllőt adtak. A nagyon nagy meleg dacára, a süllők igencsak étvágyuknál voltak, ilyen szerencsésen „belenyúlni” nagyszerűt pergetni, manapság ritkán sikerül. Az érdem persze elsősorban Tamás barátomé, aki meghívott a kánikulai, süllős randevúra. Így Tomi is elégedett volt, és én is örültem az eredményes pergetésnek. Talán nem voltak más véleményen a halak sem, hisz sértetlenül iramodtak tova a randevú után.

Írta és fényképezte: Bokor Károly